Halottak napján...

Fotó: @wirestock (Freepik) 

A megemlékezés imája

Nem felejtettelek el, bár már jó régen nem láttam az arcodat, nem érintettem a kezedet, nem hallottam a hangodat. Mégis mindig velem vagy.

Régebben azt hittem, hogy elhagytál engem. Ám most már tudom, hogy ez nem így van. Mindig eljössz hozzám - néha röpke pillanatokra érzem a jelenlétedet. De még mindig hiányzol. És semmi, semmiféle személy, semmilyen öröm, semmilyen siker, semmiféle figyelemelterelés, még maga Isten sem töltheti be azt a mélységes űrt, amit a hiányod az életemben hagyott. De a szomorúságomba öröm is vegyül, hiszen ismerhettelek.

Szeretném megköszönni az együtt töltött időt, a szeretetedet, a bölcsességedet. Köszönöm a varázslatos, különleges pillanatokat, és köszönöm a hétköznapi pillanatokat is. Egyszerűségükben is ott rejlett a szépség. Mindennapiságukban ott volt a szentség. És mindig velem lesz mindaz, amit tőled tanultam. Az életed véget ért, de a fényed soha ki nem huny. Továbbra is ragyog rám, még a legsötétebb éjszakákon is, és megvilágítja az utamat. Tiszteletedre és emlékezetedre gyújtom ezt a gyertyát. Isten áldjon meg, ahogy te megáldottál engem a szereteteddel, kegyelmeddel és békéddel! Ámen. 

Naomi Levy - Einstein és a rabbi (részlet)